Nem származhat hasznunk abból, ami másnak kárára van.
Kiss Miklós vagyok, a Lipovit webáruház megálmodója és működtetője.
Aszerint az elv szerint élek, amivel a bemutatkozásomat indítottam: Nem származhat hasznunk abból, ami másnak kárára van. Ez a szemlélet vezérel azóta, hogy 2013-ban elindítottam a Liposzómás Vitaminok Webáruházat és megalapítottam a Lipovit Kft.-t.
Mindig is úgy gondoltam, csakis olyasmit szeretnék eljuttatni az emberekhez, ami valóban működik, ami hasznukra válik.
Ezért mindent, amit forgalmazok, a saját bőrömön is kipróbáltam.
Számomra a legjobb bizonyíték, hogy azóta, amióta találkoztam az Altrient® termékekkel, és folyamatosan szedem is őket, minden nap érzem magamon a hatásukat.
Most 77 éves vagyok. Aktív cégvezető, férj, apa és nagypapa.
Úgy gondoltam, ezeket a jótékony hatásokat, amiknek köszönhetően én a mai napig kitűnően érzem magam a bőrömben, másokkal is meg kell osztanom.
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy mindenről csakis olyat állíthatok, amit ellenőriztem és amivel maximálisan egyet tudok érteni vele. Ezért ezen a weboldalon csak olyasmit olvashat minden termékről és kutatásról, ami mellett ki tudok állni.
Jó szívvel ajánlom az Altrient® és a Salvestrol® termékeket, nekem, a családomnak és már több száz visszatérő vásárlónknak már bizonyítottak.
A Lipovit Kft. webáruházán keresztül árusítja a
Altrient®
márkanevű liposzómás étrend-kiegészítő termékeit,.
Az Európában Altrient® néven széles körben ismert magas felszívódással
rendelkező bio-aktiv vitaminok egyéni vásárlók és
szakmabeliek részére. Az Altrient® ajánlott vitamin család az orvosi és természetgyógyász
körökben világszerte. A háttérben meghúzódó tapasztalatunknak köszönhetően,
bizalommal ajánljuk az Altrient® termékcsaládot kiváló eredményekkel.
Ezek a termékek különleges, un. Liposzómás kapszulázási eljárással érik el a tartalmuk maximális hasznosulását a szervezetben
Salvestrol®
márkajelű terméket,
magyarországi kizárólagos forgalmazóként
Ezek a termékek csak természetes alapanyagból, gyümölcs koncentrátumból állnak, és magas szalvesztrol tartalmúak.